Bejegyzések

Valami hajt hozzá

Nyomom a gázt, mintha az életem múlna ezen. Nem tudom, mi van velem. Nem is ismerem ezt a lányt. Csak az elmém játszik velem. Csak egy gyenge mosoly, én nyomom a gázt és repülök.  Hozzá... akit nem ismerek.  Mi ez az egész? Mi játszik velem? Mit képzelek ebbe az egészbe? Hülyeség. Nem szoktam belegondolni. Valaki vagy bejön, vagy nem. Annyira nem teszek bele hangsúlyt. Valahogy csak lesz. Nem túlzom el a történetet. Most meg itt vagyok és rohanok.  Hozzá. Az ismereretlenhez. Nem tudom, mi játszik velem. Mi ez? Varázslat? Sors? Karma?  Most már biztosan meg kell ismernem. Lehet, valami titkos üzenetet kell átadnia. Üzenetet, mely megváltoztatja az életem. Vagy én változtatom meg az ő életét.  Nem tudom, mi ez. De jó nagyon.  Elkéstem. Idegesen csapkodom a kormányt. Aztán ráborulok és sírok. Én. Évek óta nem sírtam. Nem is értem, mi történik?

Hideg eszmélet

Persze, hogy nincs itt! Nincs itt!  Mire gondoltam? Mit akartam? Ó, de hülye vagyok! Bedőlök egy ismeretlen mosolynak. Mert már ennyire vágyom arra, hogy szeressenek, hogy lennék valakié.  Megállok a hideg kőkerítés mellett, ott ahol a múltkor ült. Egy pillanatra leülök a helyére. Aztán összeomlik bennem minden.  Mit akartam?  Szeretni?  Ó, nem jár mindenkinek ez a jutalom...  Aztán a könnyek, mint sűrű fátyol vonják be arcomat. Siratom magam. Mert azt hittem, megérdemelném én is, hogy szeressenek. Én balga azt gondolom, hogy mindig jó voltam és ezért megérdemelném, hogy hozzám is azok legyenek. De nem. Én pedig nem tudok másmilyen lenni. Valami hibás program miatt, valahogy mindig kedves vagyok és próbálok segíteni. Még akkor is, ha nincs jutalom. Kezdek ebbe belefáradni. Egyre többször gondolom azt, hogy igazságtalan ez az egész. Inkább hazamegyek és leszek egyedül. 

Szétcsúszott érzelmek

Reggel korán keltem, hogy elkerüljem a csúcsforgalmat. Mégis ott kellett volna aludni abban az északkeleti városban, hogy közelebb legyek ahhoz a hideg, megtört kőkerítéshez.  Nyomom a gázt, amennyire csak lehet. Félek, nem fogok odaérni. Megint csak csalódást fogok okozni.  Mint mindig. Törekszem a jóra, de valahogy állandóan közbejön valami. Annyira szerettem volna egy szép családot. Megadatott. Jött Csongor. Mindenki boldog volt. Úgy éreztem, enyém a világ. Majd kicsúszott a kezemből az irányítás. Elkezdtem a pénzre hajtani.  Azt hittem, ha mindent megadok a családomnak, akkor minden rendben lesz. Aztán a sok meló miatt eltávolodtam tőlük. Egyre nőtt a távolság. A végén szétcsúsztak a lapok. Többé már nem lehetett egymáshoz közelíteni az érzéseket. Csongor, a buja göndör fürtöcskéi. Az illata. Istenem, szívfájadalom. Belőlem aztán vasárnapi apuka lett. Próbáltam helyrehozni a dolgokat, de a sok sebet már nem lehetett meggyógyítani.  Kettétört a szívem. Azt hittem több

Megint

Megint reggel. Megint egy új lehetőség... Várom. Várom, hogy lássalak. Nem tudom, mi ez.... Valami mágnes húzza a szívemet ahhoz a hideg kőkerítéshez. Jaj, annyira hülye vagyok. Megint bekapcsolt a remény dimenzió. Megint csak áltatom magam. Megint csak kezdek hinni és reménykedni. Megint csak csalódni fogok. Mint mindig. Nem tudom, ki vagy. Mért érzem úgy, hogy megint látnom kell azt mosolyt. A remény játszik a lelkemmel. Mindig csak az a fránya remény. Talán találok valakit, akinek a lelke az én lelkemre zenél. Aztán megint csak a csalódás... Nekem lehet, hogy nincs párom ezen a világon. Lehet, ezt el kellene már fogadni. Beletörődni. De úgy szeretnék én is egy kicsit boldog lenni. Örülni. Érezni, hogy a szerelem száguld az ereimben.  Nem kellene többé egyedül szembenállni a világ bajával.  Biztosan megint csak álmodom. Álmodozom, arról, hogy valaki jön és megfogja a kezem. Velem akar tovább menni az úton...

Lüktet a vér az ereimben

Ma reggel izgatottan öltözöm. Vajon ma is ott lesz? Kéredések sorozata a fejemben. Izgalmas. Megint pezseg a vérem. Jön a tavasz, lassan rügyeznek a fák... annyira várom már. Nem bírom elviselni a szürkeséget. Valahogy összeszedem magam. Világos színű ruhákat veszek fel, ne tűnjek negatívnak. Vonalat rajzolok a szemem köré. Pírt teszek az arcomra. Vidámságot varázsolok a szívembe.  Lüktet a vér az ereimben. Mért lenne ott? Hülyeség.  És ott van! Ugyanúgy mint tegnap. A kövön ülve, lazán átvetett lábakkal. Kis bögréből kávét iszik.  Na most biztosan el fogok esni.  Figyelem őt. Észrevesz. Mosoly. Rám.  Én is mosolygok. Jaj, nem akarok, de nem tudok nem mosolyogni. Mikor öntudatlanul megy az egész. Lüktet a vér az ereimben. Jó reggelt, mondja. Én legszívesebben körbenéznék, de nem merek. Jó reggelt mondom, és tovább szaladok.  Lüktet a vér az ereimben. 

Barna melegség

Fáradtan és álmosan botorkálok reggel. A hideg szürkére dermeszti a házakat, fákat, emberi arcokat. Olyan, mintha sohasem lenne ennek vége...  A szürkeségből kitűnik egy szempár. Melegen mosolyog felém. Mintha már láttam volna, tétovázom. Egy hatalmas épület előtt ül, lazán, a kőkerítésen. Alatta a kőből zöld mohák törik meg a szürkeséget. Kék farmer. Barna mellény. Mennyi szín, és nagy mosoly. Valahogy nem illik bele a környezetbe.  Nem értem. Körbenézek. Én? Aztán valahogy én is mosolygok.  Most mi történik? Még fel sem ébredtem. Zavartan nézem. Ő magabiztosan mosolyog. Biztosan ő az, akinek minden sikerül, gondolom. Aztán azt, hogy én mennyit bénázok mostanában. Valahogy szétestek a dolgok körülöttem. Mintha minden újrarendeződne, én pedig nem értem az új rendezőelveket.  Azt egésznap arra a barna mosolyra gondolok. Kitartóan nézett és mosolygott, amíg el nem tűntem a látóteréből. Kicsoda Ő? 

ÉbredÉs

Egyszercsak felébredsz, és már nem is érted, hogy a francba pazaroltál rá annyi időt. Rá, aki még öt percet sem érdemel. Kába vagy, beleszédülsz a gondolatba. Már nem is érted önmagad. Hogyan lehettél ennyire pazarló? Rá, aki mindig becsapott. Nem csak téged, önmagát is.  Milyen sokszor szeretted volna ha ott alszik, vagy te alszol nála. Aztán egyszercsak rájössz, hogy már nem is akarod. Egyáltalán nem kívánod a jelenlétét. Sőt, már csak zavar.  Öreg, és állandóan kritizál. Nem jó neki semmi. Azt sem tudja, igazából mit akar. De másokat tud kritizálni. Mintha valami joga lenne hozzá.  Ó, fuss! Mondja a belső hang. Szaladj, amilyen messzire csak tudsz. Sose néz vissza!  Sosem számíthattál rá. Amikor komolyan kellett volna a segítsége, akkor hazudott, de nem jött érted, nem segített. Sosem állt melletted a bajban. Hülye tanácsait, még szerencse, hogy nem fogadtad el. Szerencse, hogy van még egy józan apád, akire számíthatsz, aki tényleg ott van melletted a bajbajban.  Szerencs