Hideg eszmélet
Persze, hogy nincs itt! Nincs itt!
Mire gondoltam? Mit akartam? Ó, de hülye vagyok! Bedőlök egy ismeretlen mosolynak. Mert már ennyire vágyom arra, hogy szeressenek, hogy lennék valakié.
Megállok a hideg kőkerítés mellett, ott ahol a múltkor ült. Egy pillanatra leülök a helyére. Aztán összeomlik bennem minden.
Mit akartam?
Szeretni?
Ó, nem jár mindenkinek ez a jutalom...
Aztán a könnyek, mint sűrű fátyol vonják be arcomat. Siratom magam. Mert azt hittem, megérdemelném én is, hogy szeressenek. Én balga azt gondolom, hogy mindig jó voltam és ezért megérdemelném, hogy hozzám is azok legyenek.
De nem.
Én pedig nem tudok másmilyen lenni. Valami hibás program miatt, valahogy mindig kedves vagyok és próbálok segíteni. Még akkor is, ha nincs jutalom. Kezdek ebbe belefáradni. Egyre többször gondolom azt, hogy igazságtalan ez az egész.
Inkább hazamegyek és leszek egyedül.
De nem.
Én pedig nem tudok másmilyen lenni. Valami hibás program miatt, valahogy mindig kedves vagyok és próbálok segíteni. Még akkor is, ha nincs jutalom. Kezdek ebbe belefáradni. Egyre többször gondolom azt, hogy igazságtalan ez az egész.
Inkább hazamegyek és leszek egyedül.