KÉPmutogató

Szilveszter éjszakája mindig különleges. Egy küszöb, a kezdet és a vég között. Persze, csak virtuálisan, mert az életünk ugyanúgy folytatódik. És mégis. Ez a nap a kiszámíthatatlan, és a megjósolhatatlan pillanatok sorozata. Amikor még minden utoljára jól összekeveredik, hogy aztán úgy maradjon az idők végezetéig. Az angyal varázsport szór szét a város felett. Amitől mindenki megittasul. A téli hidegben a kisváros főterére özönlik a nép. A koncert hangjai betöltik a teret. A petárdák zajában próbálom leolvasni a szádról a szavakat. Szilveszter éjjelén az angyal varázsport szór szét a kisváros főterén és megállítja az időt. Abban a varázsos pillanatban mindenki megfogja valaki kezét. Akkor légyszi, légyszi imádkozz értem, hogy ebben a rohadt életben egyszer a megfelelő férfi kezét fogjam meg a sötétben, és vége legyen minden szenvedésnek. Amit persze sosem tudtam megtenni, mert mindig annyira hülye voltam... és rosszul választottam. Ami ezen a varázsos estén is nagyon sanszos. Szilve

Megint egy magányos karácsony. Család van, ami körülvesz, de a szívem ritmusát nem lükteti vissza másé. Valamit ebben az évben is elrontottam. Olyat akartam, ami az enyém nem lehet. Butaság ez, mindig is tudtam. Mégsem tehettem ellene semmit.  Most éjszaka van. Pokrócba csavarva ülök a nappaliban és a sötét szobában a karácsonyfát bámulom. Ahogy kiskoromban is, számtalanszor. Akkor varázslat volt, most számadás. Az elvesztegetett idő és tettek számadása. Nincs ebben semmi félelem. Rezignált vagyok.  Ahogy közeleg az éjfél, valami pici fény vetül a csúcsdíszre. Próbálom megkeresni a forrását, de nem találom. Csendben figyelek. Biztosan a fáradság teszi, de a csúcsdísz egyre fényesebb. Lassan világít. Én forgolódom, esküszöm nem értem az egészet. Valaki rossz tréfát űz velem szenteste, gondolom és bosszankodom. De a fény csak erősödik. Megmerevedek. Tudom, most kellene kiszaladnom, de nem tudok. Most már odanyom a várakozás.  A fény eléri a végső pontot. Szikrázóan fényes. Megszól

A sok-sok hosszú és magányos este után, valaki vadul nyomja a csengőt. A barátnők tapadnak a gombra. Kiabálnak a mikrofonba, hogy most azonnal kapjak fel valami meleget, és futás....  El kell mennünk  adventezni! Az utcán önfeledten ölelgetnek és hangosan nevetnek. Valahogy felvillanyozza őket az ünnep. Az adventi vásárban forralt bort iszunk, aszalt gyümölcsökkel megbolondítva. Annyira finom, nem tudunk neki ellenállni. Csak még és még! Biztosan nagyon szépen mosolygunk, mert a srác a poharakat teleszedi finom gyümölcsökkel.  Ide még visszajövünk, fogadkozunk.  Aztán a forró boros poharakkal az ismerősöknek áldott adventet kívántunk. Mindenki mosolyog. Most valahogy egy kicsit összeérnek a lelkek. A fákra tekert fények visszatükröződnek a szemünkben.    A forró bor hatása alatt megvalljuk, ezen a télen egyedül leszünk. Pont az ünnepekre lettünk szinglik. Rossz most ezt beismerni. Fáj a csalódás, a szeretet ünnepét kiürült szívvel várni. Valami elromlott, keressük a magyarázatot. Elr