Megint

Megint reggel. Megint egy új lehetőség... Várom. Várom, hogy lássalak. Nem tudom, mi ez.... Valami mágnes húzza a szívemet ahhoz a hideg kőkerítéshez.
Jaj, annyira hülye vagyok. Megint bekapcsolt a remény dimenzió. Megint csak áltatom magam. Megint csak kezdek hinni és reménykedni.
Megint csak csalódni fogok.
Mint mindig.
Nem tudom, ki vagy.
Mért érzem úgy, hogy megint látnom kell azt mosolyt. A remény játszik a lelkemmel. Mindig csak az a fránya remény. Talán találok valakit, akinek a lelke az én lelkemre zenél.
Aztán megint csak a csalódás...
Nekem lehet, hogy nincs párom ezen a világon. Lehet, ezt el kellene már fogadni. Beletörődni. De úgy szeretnék én is egy kicsit boldog lenni. Örülni. Érezni, hogy a szerelem száguld az ereimben.  Nem kellene többé egyedül szembenállni a világ bajával. 
Biztosan megint csak álmodom. Álmodozom, arról, hogy valaki jön és megfogja a kezem. Velem akar tovább menni az úton...

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Józan ésszel

Szétcsúszott érzelmek

Mi a szerelem?