Nagylevegő
Néha olyan bőkezű az élet. Csak repülsz, sugárzol. Mindenki megjegyzi. Máskor meg mindent elvesz. Ledob a mélybe és megtapos. Valahogy ezeket mindig, mindig egyszerre teszi.
Vagy ad, vagy elvesz.
Semmi kiegyenlítődés.
Van, amikor minden megvan, máskor meg semmi.
Vagy ad, vagy elvesz.
Semmi kiegyenlítődés.
Van, amikor minden megvan, máskor meg semmi.
Most a semmi van.
Nagy üresség közepén ülök egyedül, s várok.
Hogy mire? Szebb napokra? Vagy egyszerűen csak a változásra? Valakire?
Fuldoklom. Fejem a víz alatt. Kilátás semmi. És az a valaki, aki számított, akiért dobogott a fél szívem, most ellöki a kezem. Persze, mikor is tenné? Mindig így tesz, amikor baj van. Ugyan, mért csodálkozom ezen? A kórház előtt is otthagyott a nagy táskával, a halál kapujában.
Most mért tenne másként, ha akkor is rendjén valónak érezte azt? Inkább a fejem nyomja a víz alá. Biztosan azt gondolja, kibírom.
Kibírom, persze.
De a közös óránk már visszafelé számol. Alig vannak már percek rajta.
Lehet, jobb is így. Oly sok fájdalmat okozott önzésével.
Ugyan, mit sajnálok rajta, egyik barátnőm sem érti. Se helyes nem volt, se szíve. Minek az ilyen, kérdezték mindig.
Tényleg, minek? Magam sem tudom. Sosem szerettem az önző embereket. Ő pedig ennek a mintapéldánya. Csak ő számít. Csak azt tesszük, ami neki fontos. Csak oda megyünk. Csak azt csináljuk. Alkalmazkodni sosem tudott. Mindenkitől elvárja.
Fel kell ébredni végre!
Kidugom a fejem a víz alól.
Nagylevegőt veszek!
S újra kezdek mindent...
Ámen
Nagy üresség közepén ülök egyedül, s várok.
Hogy mire? Szebb napokra? Vagy egyszerűen csak a változásra? Valakire?
Fuldoklom. Fejem a víz alatt. Kilátás semmi. És az a valaki, aki számított, akiért dobogott a fél szívem, most ellöki a kezem. Persze, mikor is tenné? Mindig így tesz, amikor baj van. Ugyan, mért csodálkozom ezen? A kórház előtt is otthagyott a nagy táskával, a halál kapujában.
Most mért tenne másként, ha akkor is rendjén valónak érezte azt? Inkább a fejem nyomja a víz alá. Biztosan azt gondolja, kibírom.
Kibírom, persze.
De a közös óránk már visszafelé számol. Alig vannak már percek rajta.
Lehet, jobb is így. Oly sok fájdalmat okozott önzésével.
Ugyan, mit sajnálok rajta, egyik barátnőm sem érti. Se helyes nem volt, se szíve. Minek az ilyen, kérdezték mindig.
Tényleg, minek? Magam sem tudom. Sosem szerettem az önző embereket. Ő pedig ennek a mintapéldánya. Csak ő számít. Csak azt tesszük, ami neki fontos. Csak oda megyünk. Csak azt csináljuk. Alkalmazkodni sosem tudott. Mindenkitől elvárja.
Fel kell ébredni végre!
Kidugom a fejem a víz alól.
Nagylevegőt veszek!
S újra kezdek mindent...
Ámen