NŐnap

Van, amikor megtalál egy rossz mondat, amit sehová sem tudsz beilleszteni a világodban. Mert olyan sok mindent kellene elmagyarázni. Amikor már magyarázni kell, akkor már régen rossz. Most kezdj beszélni arról, hogy a nőket tisztelni kell. Mert igen is, a két nem közül ők hozzák a nagyobb áldozatot a világért. Tudom, ezzel nem mindenki tud azonosulni.
A nőket tisztelni illene.
Az áldozatért, önmagukért.
Azért a csodáért, amit a világnak adnak.
A varázslatért.
Mert új életet adnak a világnak, akit önzetlenül felnevelnek. Magukat sokszor háttérbe szorítva, elnyomva.
Nem beszélünk úgy róluk, mint szexuális tárgyakról. Aki nem érzi ezt, annak úgysem érnek semmit ezek a szavak. De mit is várhatnánk, attól a civilizációtól, ahol a nőt eleve bűnösnek nyilvánították. Minden rossz okozójaként állítva pellengérre. A mitikus világban még tudták, hogy a legnagyobb érték a nő. Mert új életet ad. Nélküle nincs születés és élet.
A nő az élet.
Ha végre megtanulnánk megbecsülni, akkor az egész világ jobbá válna.
Talán, háború sem lenne többé. Mert aki már egyszer gyermeket adott e világnak, tudja, hogy milyen nehéz életben tartani, aztán felnevelni egy kicsi életet. Bármilyen pici életet. Az ember szívében a növekvő magzattal tisztelet is születik az összes élőlény felé. Többé nem lép rá a kis bogárra, mert tudja, mekkora áldozat az ő jelenléte is a világban.
Ezt férfi talán meg sem érti. De próbáljuk elmondani neki.
Ha nem is értetek bennünket nőket, fogadjátok el, hogy mások vagyunk. Hogy sírunk a hülye romantikus filmeken, mert nekünk dupla érzelmet adott a Jóisten. Megérint mások fájdalma.
Tisztelet, ez a titok nyitja.
Mert nőnek lenni jó, csak nehéz.
Segítség nélkül meg főleg.