A tökéletesség

A mai kultúra a tökéletességről szól. 

A magazinokból tökéletes csajszik mosolyognak a tökéletes fogsorukkal, és a fiúknak kidagadnak az izmaik az oldalakról. A tévében a tökéletesre megcsinált sztárocskák gagyognak tökéletesen hülyeségeket.

Arról, hogy tökéletesen kell megjelenned. Viselkedni mindig adekváltan.

Ha sikeres és népszerű akarsz lenni, akkor adsz ezekre a dolgokra. A megjelenésedben, hogy a legújabb divat szerint öltözöl. A legmenőbb órát viseled. Persze a telód, na az a legfontosabb. Hogy a tested legyen abszolút szimmetrikus, meg arányos, mert azt látjuk szépnek. A hajad, a körmöd. A kocsid. A lakásod. A gyereked. A legtutibb iskolákat végezd. A legmenőbb munkahelyekre juss be. És keress annyit, amennyit csak bírsz. A legmenőbb szórakozóhelyeken üsd ki magad péntek esténként. 

Mert csak így lehetsz tökéletes. Így lesz tök sok barátod, a legjobb csajod/pasid. 

Aztán amikor egy nap hazaesel a minimal lakásodba, és a fáradságtól már be sem tudod kapcsolni az ultramodern tévét, vagy a netet, akkor a csendben hirtelen egyedül maradsz. Ha elég nagy a csend körülötted, akkor egyszercsak egy pici hangot hallasz. Hirtelen, nem is hiszed, hogy téged szólít. Figyelni kezded. Hozzád beszél, kétségtelen. Valahol mélyről, a fejedből jön a hang. Azt mondja, milyen rég még csak fel sem hívtad a szüleidet, akik annak idején az utolsó fillérjüket rakták össze neked albira. De igen, olyan kis béna a lakásuk, meg ők is már annyira uncsik. Állandóan ugyanazt nyomják. A ruhájuk tiszta retro. Mert inkább téged támogatnak most is. Hogy te boldog légy, az életed legyen szebb, jobb mint az övék. De hát őket nem mutathatod be a haveroknak. 

Aztán, karácsonykor mégis illik hazamenni. Na jó, a csajod/hapsid inkább nem viszed. Még azt hiszik, komoly. 

Aztán, amikor ott állsz a régi ajtóban, megcsap a lakás jellegzetes gyermekkori illata. Régi emlékek törnek elő. Igen, még megvan a kopott mackó, akinek már a füle is hiányzik. Anya ugyanazt a sütit süti. Apa a régi sakkot veszi elő, miközben a százéves vicceit meséli. Retro karácsonyfadíszek csillognak a fán. Este a régi szobádba fekszel le, ahol még mindig miden ugyanott van. És a kopott, régi lakásban érzed, hogy ott van valami, ami mindenhonnan hiányzik. Ebben a tökéletesnek egyáltalán nem nevezhető szabálytalan kuszaságban, amit a régi emlékek és tárgyak alkotnak, van valami, ami mélyen megérinti a szívedet. Ez a melegség, ami te magad már nem tudsz megteremteni. Mert a tökéletesség hideg, mint a jég. A csodák kopott karácsonyfadíszekben laknak, anya odaégetett sütijeiben. Apa unalmas vicceiben.

Akkor ott az anyai puszik után az ágyban sírsz csendesen. És kéred valakitől, akinek a létezésében is kételkedsz, hogyha mégis, mégis létezik, akkor tartsa meg még őket neked. Ezt a két egyre szürkülő és ráncosodó kisembert. Mert úgy, ahogy ők szeretnek, talán már senki sem fog téged...