Ajtók

-
Füstös teraszon ülve az élet értelméről beszélgetve, soha nem jutunk sehová. Megöl lassan a hiány. Minek ez? Zárjuk be ezt az ajtót. Hagyni, had nyíljon másik. Elfutni attól, ami már úgysem vezet sehová. Mindig elszúrtam vele. Nem tudatosan. Valahogy mégis. Ő türelmes volt. Most mégis elszakadt ez a fura finom szövet. A pici hasadékokon új emberek szivárogtak be. Mások. Ideig-óráig hittünk is szerelmet. Aztán megint csak összehasonlítok, veled. Elkezdel hiányozni. Én is neked. Meg is próbáljuk. De azokat a pici szálkihúzódásokat, mintha már nem lehetne pótolni. Vagy szerezzek arany szálat? Nem tudom. Még érdemes? 
Talán, ha végleg bezárnánk ezt a nyikorgó ajtót. 
Forró a testem. A déli nap sugarait őrzi még a bőröm...

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

NŐnap

-
Van, amikor megtalál egy rossz mondat, amit sehová sem tudsz beilleszteni a világodban. Mert olyan sok mindent kellene elmagyarázni. Amikor már magyarázni kell, akkor már régen rossz. Most kezdj beszélni arról, hogy a nőket tisztelni kell. Mert igen is, a két nem közül ők hozzák a nagyobb áldozatot a világért. Tudom, ezzel nem mindenki tud azonosulni. A nőket tisztelni illene. Az áldozatért, önmagukért. Azért a csodáért, amit a világnak adnak. A varázslatért. Mert új életet adnak a világnak, akit önzetlenül felnevelnek. Magukat sokszor háttérbe szorítva, elnyomva. Nem beszélünk úgy róluk, mint szexuális tárgyakról. Aki nem érzi ezt, annak úgysem érnek semmit ezek a szavak. De mit is várhatnánk, attól a civilizációtól, ahol a nőt eleve bűnösnek nyilvánították. Minden rossz okozójaként állítva pellengérre. A mitikus világban még tudták, hogy a legnagyobb érték a nő. Mert új életet ad. Nélküle nincs születés és élet. A nő az élet. Ha végre megtanulnánk megbecsülni, akkor az egész
További információk

Lüktet a vér az ereimben

-
Ma reggel izgatottan öltözöm. Vajon ma is ott lesz? Kéredések sorozata a fejemben. Izgalmas. Megint pezseg a vérem. Jön a tavasz, lassan rügyeznek a fák... annyira várom már. Nem bírom elviselni a szürkeséget. Valahogy összeszedem magam. Világos színű ruhákat veszek fel, ne tűnjek negatívnak. Vonalat rajzolok a szemem köré. Pírt teszek az arcomra. Vidámságot varázsolok a szívembe.  Lüktet a vér az ereimben. Mért lenne ott? Hülyeség.  És ott van! Ugyanúgy mint tegnap. A kövön ülve, lazán átvetett lábakkal. Kis bögréből kávét iszik.  Na most biztosan el fogok esni.  Figyelem őt. Észrevesz. Mosoly. Rám.  Én is mosolygok. Jaj, nem akarok, de nem tudok nem mosolyogni. Mikor öntudatlanul megy az egész. Lüktet a vér az ereimben. Jó reggelt, mondja. Én legszívesebben körbenéznék, de nem merek. Jó reggelt mondom, és tovább szaladok.  Lüktet a vér az ereimben. 
További információk

Csomagok

-
Nem tudom hány éves lehettem, amikor elkezdtem figyelni a felnőtteket. Azt kutattam, hogyan csinálják azt, amit életnek neveznek, mit is jelent nekik élni? Megfigyeltem az embereket, kérdeztem, hallgatóztam, de nem lettem okosabb. Csak úgy természetesen tették a dolgukat, valamiféle hagyományt követve. Sorra kijárták az iskolákat. Aztán családot alapítottak. Volt, aki karriert épített.  Sokan pedig csak túléltek.  Fura halmazállapotú valami lett az emlékeimben családokról, lakásokról, eseményekről, sírásokból és örömből.  Aztán engem is elsodort az élet. Én is tettem, amit kellett. Teltek az évek, nem volt sok idő gondolkodni. Iskolák, vizsgák, döntések. Nem volt sok idő választani. Mintha egy száguldó vonaton ülnék.   Szabályoknak próbáltam megfelelni. A miértekre kerestem a választ, amikre senki sem tudta a feleletet.  Az élet egyre bonyolultabb lett körülöttem. Érzelmileg belekerültem olyan helyzetekbe, amikre nem volt igazán megoldás.  El kellett engednem olyan ember
További információk